Velem megtörtént eseményeket fogok elmesélni, ahogyan az égiek ébresztgettek anno, s mutatták az utamat.

Ha van kedved olvasd el…😉 Amikor felismertem, hogy vezetve vagyok. Ahogyan kezdődött. Egy nagyon érdekes történetet mesélek el nektek. Talán veled is történnek, vagy történtek már hasonló események. Nagyon figyelj ,mert hihetetlen csodákra leszel képes, ha ezeket észre veszed , s aztán figyelsz is a jövőben rájuk. Az első eset, amikor azt éreztem, valami furcsa dolog történik velem, az kb már vagy 30 éve is van, amikor is, nagyon sok könyvet rendeltem. (Akkor még nem volt internet) Nagyon szerettem a könyv illatát, s mindig különös érzés fogott el, ha egy egy új könyvet a kezembe vehettem olvasni. Mielőtt kinyitottam volna bármelyiket ,először azon gondolkodtam, vajon hogy fog most kezdődni, mi lesz az első mondat ,az első szó . Ezen tűnődtem…😂 Legtöbbször elolvastam a leîrását, és csak úgy, megérzésre rendelgettem… Aztán felraktam a könyvespolcra, s ott sorakoztak szépen, várva a nagy pillanatot Annamari egyszer majd csak a kezébe veszi őket.😂 ha már ide rendelgeti. Ma már tudom, minden könyv ami hozzám került, bizony okkal jött,nem véletlenül! Tanîtásként. Ha hozzád nem könyvek mennek, akkor filmeken ,újságokban teszik láthatóvá neked , a neked szóló,hozzád tartozó imformációkat, üzeneteket. De az is lehet , hogy pl. kihallod egy beszélgetésből ami hozzád érkezik. Gondolok itt arra, hogy pl mész az utcán, vagy utazol a buszon, s mögötted lévő emnerek beszélgetnek,amiből kihallod pl azt az egy mondatot, hogy „-Jajj, szegényt már régóta csalta a férje”- Ez csak egy példa. Nem kell azonnal gyanakodnod, hogy téged is csalnak, vagy megcsaltak. De !!! Hogyha többször megesik ez, hogy folyamtosan jön feléd ez az imformáció, akkor bizony érdemes nyitott szemmel járnod, s figyelemmel kîsérned a körülötted lévő történéseket. Rengeteg ilyen sztorim van, pl ahol a férjről igy derült ki a saját neméhez is vonzódik. De hogy pozitîvat is meséljek, igy váltott egy hölgy munkahelyet, s lett jobb, kellemesebb légkörben új munkahelye. Ha elkezdesz ezekre figyelni, egyre inkább kiéleződik a figyelmed, s egyre könnyebben, rutinosabban fogod észre venni a neked szóló jeleket. Ami ebben egy hatalmas csoda, az az, hogy ezek után képes leszel a sját sorsodban olvasni, hisz már jó előre tudni fogod mi a következő lépés, merre kell menj, mit kell csinálj. Nyílnak az ajtók előtted, s neked csak észre kell vegyed, s belépni rajtuk. Az első ilyen felismerésem hamarosan meg is érkezett a könyvvel együtt. De még előtte…! Néha , unalmas pillanataimban, napilapot olvasgattam, s valamiért érdekes mód a hîrdetéseknél mindig valahogy leragadtam. Arra lettem figyelmes, valamiért folyamatosan ápolókat kerestek, vagy idősgondozást kerestek hölgyek. Furcsáltam, mert anno nem volt ennyire elterjedt az idősek otthonba helyezése, vagy ápolót fogadni melléjük mint most az utóbbi 10 évben. Ezeket a feladatokat a család legtöbbször megoldotta . Először még nem tűnt fel, hogy folyamatosan ott nyîlik ki minden alkalommal az újság, s akad meg a szemem az ápolási munkákon. Mikor már a negyedik alkalommal ugyan ez megtörtént velem, megijedtem. Gondolhatod, nem kicsit. Mi a csuda ez, valami scifi történet szereplője lettem, vagy valami hiba történt a mátrixban ? Percekig csak ültem, s nem is tudom mire vártam, csak azt tudtam, most valami történik velem. Nah de mi ???? S ahogy ezt a párbeszédet folytattam magamban, eszembe jutott egy csomó olyan történet, amelyek egy kicsivel sem voltak kevésbé jelentősségteljesek, de akkor ott, valamiért még nem ” esett le a tantusz.” Nem volt meg az a tudatossági szintem, amellyel képes lettem volna megérteni ezeket a semmiképpen sem félre érthető eseményeket. Gyerekkoromban pl. olyan dolgokat láttam, amit egy kisgyerek nem igazán tud helyre rakni magában. (Egyszer talán majd erről is mesélek.) Nah, de térjünk vissza a vezettetésemre. Miközben a szokásos napi teendőimet folytattam, egy csattanást hallottam. Kinéztem a konyhából, s láttam leesett egy könyv a polcról. Oda mentem,felvettem, hanyagul rápillantott am könyvre, vonzotta a tekintetemet a cîme. „Megmentőm a fény „-cîmű könyv volt… Ezután visszamentem a dolgomat tenni.. Eltelt pár nap, s már el is felejtettem mi történt. Vagy talán már egy hét is eltelt, amikor a nappaliban ücsörögve kötögettem, az akkor épp pár hónapos kislányomnak egy pulóvert készîtettem. Igyekeztem a lehető legjobb tudásommal és szeretetemmel készîtgetni neki mindenféle csuda csinos ,különlegesen szép kis ruhákat. Teljesen el voltam merülve a képzeletembe, amikor egy csattanást hallottam ismét. Épp odapillantottam, s láttam ahogy földetért a könyv. Ülő helyzetemben, ismét jött a furcsa érzés,amikor felismertem már megint leesett a köny, ráadáaul ugyan az volt. -Megmentőm a fény” -mi a csuda van itt😳- kérdeztem magamtól. Persze most tovább tartott a merengésem,a sokkos állapotom,mert ismét jött az a furcsa, különös érzés, meglepődtél.., talán kicsit meg is ijedtél. Nah de ez marhaság, erre ne is gondolj!! Jött a gondolat ,hogy megnyugtassam, meggyőzzem magam,ez lehetetlen , nem létezik, hisz akkor minden gravitációs törvénynek ellentmondva esett le . Olyan érzésem volt, mintha valaki direkt oda dobná az orrom elé, vegyem már észre. Nah de miért, mi a franc folyik itt ? Nem akartam félni, próbáltam elnyomni, s nem foglalkozni vele,mi is történt . Órákig csak gondolkodtam, de aztán a való világ segîtett kizökkenteni ebből az állapotból, s szépen visszarántott a valóságba, ami által teljesen elterelődött a figyelmem erről az esetről is, ugyan úgy ahogyan a korábban megtörténtnél is. Sokszor eszembe jutott,de nem akartam foglalkozni vele, hisz ésszerű magyarázatot nem is tudtam adni rá…,és ugyan már, ilyen nem is létezhet, leesik a könyv a polcról magától, ráadásul kétszer is, és ugyan az.🤔 Ezután még gondosabban figyeltem arra, jól tegyem vissza

a polcra, be is szorîtottam két másik közé, kizárva ezt a lehetőséget, hogy kicsússzon.. A következő , harmadik esetben, ismét eltelt valamennyi idő, a könyvepolcnál álltam, s azon gondolkodtam, melyik könyvet is szeretném most elolvasni.Mire vágyik a lelkem. Ahogy fürkésztem a könyveket, egySzer csak azt veszem észre, repül a könyv. Repül…, s egy pillanat alatt a lábaim előtt a földön heverve landolt. Ekkor lehajoltam, felvettem, s nem tettem vissza a polcra,mert tudtam ez most már magyon komoly, valami fontosat akar nekem mondani. Persze a döbbenet ismét jelen volt. De most ezt az érzést félre raktam. Meg akartam tudni, mi folyik itt, és szembe nézni vele. Kinyitottam a könyvet, bele olvastam, és annyira magával ragadott, hogy egy ülő helyzetemben majdnem kiolvastam, ha meg nem zavart volna, az akkor épp ébredő kislányom. Alig vártam, ismét a kezembe vehessem, és olvashassam tovább a történetet. Egy férfiról szól,igaz történet alapján készült, aki meghal, felkerül a mennyországba, majd vissza kell jönnie, hogy beteljesîthesse a feladatát. Készîtettek róla filmet is, igy már filmben is megtudjátok nézni akit érdekel. Ha megnézed a filmet, tudni fogod ez a könyv mit üzent akkor nekem. Belinkelem nektek ide
A történetet folytatom…,hisz koránt sincsen vége. Ha van hasonló sztorid, vagy vannak ilyen felismeréseid, írd meg kommentben, segítsünk másoknak, egymásnak. Ha nem szeretnéd nyilvánosan, írd meg nekem privátban.

Csodák pedig vannak !😇🙏♥

Ha szeretnél egy általam létrehozott csoport tagja lenni, ahol hasonló támákkal foglalkozom, akkor csatlkaozz hozzánk itt

Ha csak beszélgetni szeretnél velem egy jót akár az elhunytakról, akár lelélektisztításról, akár bármi másról, akkor erre is van lehetőséged,nyugodtan keress meg! További információ privát üzenetben !

hello@lelekdalamandala.hu

This will close in 20 seconds